Marcello Pavarin kapja meg a hegyi mezt, három versenyző ütközött.
A Tour Down Under verseny első szakaszán a hőmérséklet több mint 40 fokra rúgott, és az első napi szökés az utolsó 15 kilométeren keresztül tartott. Négy versenyző volt a szökevények között, részben a mezt viselő Pavarin a Vacansoleil-DCM kerékpárosa is.
A szökés után a tömeg sprint szinte adta magát. Ennek ellenére, a bukások miatt Michel Cornelisse csapatának nem volt lehetősége a sprintre. Romain Feillu a verseny elején ütközött A csapat mögött mentem, amikor fékeztem és hirtelen ütköztem. Most fejfájással küzködök, de holnapra már biztosan rendben leszek.
A másik Vacansoleil-DCM sprinter is ütközött. Kenny van Hummelnek egy kilométer volt hátra amikor csapattársa Wouter Mol, leszakadt és beleakadt Alessandro Petacchi kerekébe. Van Hummel egy pár másodpercre rá elbukott. Ez volt a második bukása az elmúlt három napban. Nagyjából 60km/órás sebességgel mentünk amikor láttam, hogy balról jobbra tekernek a versenyzők, közvetlenül Petacchi hátsó kereke mögött voltam és nem volt lehetőségem kerülni. Az esésem ellenére még mindig magabiztos vagyok a kondíciómat illetően. Ha a sérüléseim nem túl komolyak, akkor folytathatom az élen a versenyzést a héten. Örülök, hogy sikerült felvennem a ritmust az új csapattársaimmal.
Vissza>
|